Bokodi Tó Szállás, Bokodi-Tó &Bull; Tó &Raquo; Természetjáró - Földön, Vízen, Két Keréken

Sun, 24 Jul 2022 17:56:04 +0000

Bokod község Komárom-Esztergom megyében, az Oroszlányi járásban. Földrajz [ szerkesztés] A település a Vértes lábaitól északnyugati irányban fekszik, Oroszlánytól mintegy 6 kilométerre. Központján észak-déli irányban a Mór - Kocs közti 8127-es út halad keresztül, keleti irányból, Oroszlány felől a 8143-as út vezet idáig. Autóbusszal megközelíthető az 1254-es, 1256-os, 1257-es, 1628-as, 1702-es, 1784-es, 1842-es, 1843-as, 1844-es, 1845-ös, 1846-os, 1854-es, 8444-es, 8560-as, 8562-es, 8570-es és 8457-es járatokkal. [4] Történelem [ szerkesztés] Valamikor itt is római telep volt, a honfoglalás idején szlávok lakták a vidéket. 1146 -ból származik első írásos említése, később Károly Róbert nyilván innen származó jegyzőjének, Bokodi Györgynek a nevében került elő a község neve 1326 -ban. Nagy Lajos királynak kedvelt vadászterülete volt a környék: közel állott ide szívesen látogatott Gerecér nevű vadászkastélya, a későbbi Gerencsérvár. Ebben a várban szállt meg 1440 -ben egy éjszakára az Albert király halála után megözvegyült Erzsébet királyné a csecsemő V. Lászlóval.

Bokodi Tó Szállás

bokodi tó szálláshelyek a következő
  1. Bokodi tó szálláshelyek a következő
  2. Objektumvédelem - komplex védelem, portaszolgálat, fegyveres őrzés
  3. Április pecalak, úszó falu, bokodi tó, stég kiadó | Bokod Erőműi tó | KiadóApartman.hu
  4. Bokodi-tó, a lebegő falu | Startlap Utazás
  5. Perforált farostlemez obi
  6. Bokod Tóparti Szállás – Bokod (Magyarország) – Wikipédia
  7. Pozsonyi út kávézó
  8. Köpönyeg
  9. A kisvakond és a nyuszi - Zdeněk Miler - könyváruház

Bokodi-tó • Tó » TERMÉSZETJÁRÓ - FÖLDÖN, VÍZEN, KÉT KERÉKEN

Kínálatunkban nincs több szabad szálláshely Bokod településen. Nézz körül a település 0-10 km-es körzetében Neked válogatott ajánlataink Nézz körül a település 10-20 km-es körzetében Kiváló 119 értékelés 2 fő, 1 éj ellátás nélkül Megnézem » Nagyon jó 466 értékelés 2 fő, 1 éj reggelivel Megnézem » Kiváló 101 értékelés 2 fő, 1 éj ellátás nélkül Megnézem » Nagyon jó 9 értékelés 2 fő, 1 éj ellátás nélkül Megnézem » Nagyon jó 4 értékelés 2 fő, 3 éj ellátás nélkül Megnézem » Nagyon jó 952 értékelés Nagyon jó 303 értékelés Kiváló 103 értékelés További szálláshelyek betöltése...

  1. Bosszúállók végjáték bluray download