Napfényfürdő Szeged Bérlet

Thu, 21 Jul 2022 18:48:13 +0000

5-6 EZER ÉRINTETTRŐL LEHET SZÓ Mintegy 5-600 érintettről lehet szó, ezért ez legalább 35 millió forint biztos bevételt jelentene a fürdőnek, míg a bérletek megszüntetésével elveszítenék ezt a közönséget, ami 25 millió forint bevételkieséssel járna. A nyugdíjasoknak mindez összesen 67 ezer forint költséget jelentene, ami így is 40 ezer forinttal több, mint az egész évre szóló, korlátlan belépést biztosító bérletük – ráadásul, még időben is lényegesen korlátozná a belépésüket –, de még mindig olcsóbb, mint a Hunguest Hotels lánchoz tartozó fürdő jelenlegi ajánlata minden nyugdíjas kedvezmény nélkül. Mivel a csoport tagjai hónapokon át eredménytelenül kértek egyeztetési lehetőséget a fürdő igazgatójával, ezért tervezetüket egyenesen elküldték a tulajdonos Mészáros Lőrinc e-mail címére.

  1. Mészáros Lőrinc meghallotta a szegedi nyugdíjasok segélykiáltását – Nyugati Fény
  2. Érvényesség

Mészáros Lőrinc meghallotta a szegedi nyugdíjasok segélykiáltását – Nyugati Fény

Az egészséges életmód gyakran drága, ám most nagy lépést teszünk abba az irányba, hogy minél többek számára váljon elérhetővé a fürdőzés, az úszás, a mozgás öröme! Felnőtt bérletekhez 1 db ingyenes 14 év alatti gyermek bérlet igényelhető, illetve további 1 db gyermek bérlet 10 000 Ft -os áron váltható. Biometrikus bérleteink mellé Vendégeink kedvezményes áron válthatnak 10 vagy 20 alkalmas kiegészítő fitnesz jogosultságot! ------------------------------------------------------------------------ SZTE Dolgozói bérlethez gyermek bérlet NEM váltható és NEM igényelhető. A biometrikus bérlet mellé széf nem bérelhető! Sérült órák esetében forduljanak bizalommal a jegypénztáros hölgyekhez, akik tájékoztatást tudnak nyújtani a további teendőkről avagy írjanak emailt az e-mail címre; elveszett óra esetében pedig mindenképp legyenek szívesek e-mailt írni az címre. A várható átfutási idő maximum 1 hét mindkét esetben. RENDKÍVÜLI KÖZLEMÉNY AQUAPOLIS NYITÁS Örömmel tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy 2020. június 19-én, pénteken 9:00 órától az Aquapolis belső medenceterei és csúszdái újra nyitva vannak!

Az igazgató arra is felhívta a nyugdíjasok figyelmét, hogy a Békéltető Testülethez, vagy a kormányhivatalhoz is fordulhatnak a panaszaikkal. ROSSZ ÉVE VOLT A FÜRDŐNEK Kétségkívül rossz éve volt tavaly a Napfényfürdőnek is, a 2018-as 3 milliárdos nyereség után 2, 4 milliárdos veszteség következett. A környékbeli fürdők hasonló cipőben járnak, de ilyen mértékű emeléssel nem találkoztunk, bár a makói és a mórahalmi fürdők is önkormányzati tulajdonban működnek. A Hajdúszoboszlón működő, és szintén önkormányzati tulajdonú gigakomplexum élményparkjába is olcsóbb a belépő, itt a felnőtt jegyért hétköznap 3700, hétvégén és főszezonban 4100 forintot kell fizetni, az uszodai részlegre 1800 forintért lehet bemenni. Nehéz az almát a körtével összehasonlítani, de Hajdúszoboszlón, az uszodai részlegen van nyugdíjas bérlet, míg a szegedi Napfényfürdőben semmilyen nyugdíjas bérlet nincs. Hajdúszoboszlón a 30 alkalmas uszodai nyugdíjas bérlet ára 18 ezer forint, míg a Napfényfürdőben a teljes területre, ami töredéke a hajdúszoboszlóinak, érvényes bérlet ára 51 ezer forint.

Érvényesség

Közélet / Bulvár Bérletet és wellness belépőt nyertek a Napfényfürdő vendégei + FOTÓK 2014. március 31. hétfő 2014. hétfő Három nyári biometrikus bérletet, valamint három páros csendes wellness belépőt sorsoltak ki a Napfényfürdő Aquapolis Szeged vendégei között. …

A bérletek értékesítése átmenetileg szünetel! Utalvány A fürdőbelépő ajándékutalvány formájában is megvásárolható. Részletesebb információk a fürdő pénztárában. Szállások a fürdő közelében

  • BERNECEBARÁTI Családi ház Hirdetések - Adokveszek
  • Traveler - Napfényfürdő Aquapolis Szeged
  • Konyhai fehér köpeny letöltés
  • Polar ignite szíj reviews
  • Karácsonyi vásár – Magister Budapest
  • Eladó ház helvécia
  • Komárom fürdő stand alone
  • Nézz sorozatokat - Amerikai istenek (American Gods) online
  • Napfényfürdő szeged bérlet árak